Belgaságom Története

A bevásárlós vonal kiegészítéseként, illetve önállóan is fontos momentum, hogy hol vásárol egy igazi belga ha  bírja a gyűrődést és nem túl sznob. Szó volt a kis helyi piacokról, ami van Woluwe-ben is, ahol mi tengetjük sanyarú belga létünk sivár napjait, de lássuk be, ez itt egy kocapiac, csak a középkorú háziasszonyok hétvégi időtöltése arra az esetre, ha a gyerekek még túl kicsik ahhoz, hogy elhúzzanak egyedül máshova rombolni, otthon meg túl sok kárt okoznának, és apa sem akar szexet szombat délelőtt.
De az igazán, mélyen belga lelkűek, mint mink is, belehasalnak az élet sürejébe, mint malac a trágyalébe, és elmennek az Abattoir-ra. (A Gare du Midi piac is megér egy misét, illetve egy hutba-t de azt majd máskor járjuk körbe. Az Abattoir-tól is megsajdult a lúdtalpam.)
Ez már egy olyan piac. Olyan,igazi, ahova nem a rongyot rázni, hanem vásárolni, eladni, enni, inni, élni és gyomorrontást kapni jár az igazi belga. Persze az se baj, ha a fiaim a gagyi játékárusokat zaklatják a sírógörcsig az anyjuk helyett, de  külön hasznos, hogy ez nemcsak játszótér, hanem tanulmányút is a gyereknek. Hiszen hol láthatna máshol szaladgáló tarisznyarákokat, ismeretlen és alig ismert afrikai gyümölcsöket, a domesztikált és harapós állatok  belvilágát, sosem látott alkatrészeit, mindezt néhány hektárnyi területen belül?

Kevés dolog van, ami belga szívünknek olyan kedves lenne, mint a gofri (erre a posztra az Asszony inspirált, így a sört most nem részletezem). A gofri olyan, mint a kurtizán mesterség: bár a formája változik, a lényege, az erkölcstelenség iránti szimpátia és az állatias vágyakra építő egyszerű marketing változatlan.
Természetesen mi is igyekszünk fölfedezni a gofriban (belga habitus illetve származás alapján vagy gauffre, vagy waffel) rejlő egészség-károsítási lehetőségeket, és fölkerestük azokat a helyeket, ahol a szakirodalom szerint érdemes megkísérelni a gofrievés általi öngyilkosság elkövetését. Szemben a brüsszeli utcákon tobzódó turista hordákkal, egy igazi belga nem ad-hoc módon repeszti meg a zsigereit a vajas-lisztes-tojásos-tejes-cukros masszából autós gumiszőnyeg formátumra sütött édességgel, hanem szisztematikusan, a napszaknak, a bolygók és a gasztroenteorológusok együttállásának megfelelően választja ki hol tesz kárt a hasnyálmirigyében.

Becses olvasók, csak hogy tudjatok aludni féldoboz eunoktin és liter barackpálinka koktél nélkül is: lassan a végére érünk a Balgakommal vívott küzdelemnek. Bár nincs hepiend, és csapataink harcban állnak a végeken, a harc intenzítása csökken és ha nem lesz komolyabb attrocitás, megmerevednek a frontvonalak és szóba kerül a tűzszünet.
Ott hagytuk abba, hogy jött a szerelő. Az asszony elmondása szerint küzdött is szegény balga, mint pedikűrözött malac a jégen, de végül úgy ment el tőlünk, hogy lett netünk. Mikor az asszony fölhívott ezzel a hírrel, én bementem az első néhány templomba, mecsetbe és zsinagógába hálaimákat rebegni, azonnal böjtölni kezdtem, kopaszra borotváltattam a fejemet és elégettem a MOBIB card-omat (helyi BKV bérlet) áldozatként a pogány isteneknek.

Hát nem. Nem akarja a belgák istene, hogy nekünk rendes, szélessávú, 21. századi netünk legyen. Nem elég, hogy a fiamnak franciául írnak be az ellenőrzőjébe, (amiről először azt hittem, hogy csak valami vicces hírlevél, úgy híjják, Journal de Classe – na nem a fiamat, hanem az ellenőrzőjét) – de azt írták bele, hogy a srác Zorrót játszott és közben galád módon eltörte az osztálytársa vonalzóját (mert mi ugye előrelátó szülők lévén masszív fa vonalzót vettünk a gyereknek, aminek ugyan összetoszta az élét, így vonalzónak már nem jó, de kardozni még remekül lehet vele), ráadásul a nettelenség miatt is meghág engem az ideg.

Biztosan lerágtátok már az összes patátokat drága olvasók, ugyan miért is nem írnak ezek a rendes, jóravaló belga gyerekek. 

HÁ MER' NINCS NET, LEPJE MEG A BALGACOMOT EGY CSAPAT BEVIAGRÁZOTT HARCITEVE!!!

Ugyhogy az egyébként szintén elég vacak BASE mobilnetet használjuk még, de ezekről bővebben később. A lényeg, van olyan telekom cég, akik pofátlanságban, hanyagságban és sz@r kiszolgálásban megcsinálta a lehetetlent: lenyomta a magyar telekom cégeket. 

Csak röviden: új lakásba költöztünk ahol nincs net, amit így nekünk kell megrendelni. föl is mentem a balgakom weboldalára még az előző lakásban és megrendeltem valami madzagos netet online (mer akkor van extra kedvezmény), meg a jelenlegi BASE szolgáltatónál lévő kártyámat akartam átmigrálni a balgákhoz. mindent kitöltöttem, kapom a visszaigazolást, rendelésszámmal, dátummal, meg majd hívnak és akkor jó lesz nekem.

Előre is bocsánat, mert minden lesz itt, csak időrendben leírt történések katonás sora nem. Dehát ez itt elvégre nem Berlin. Terveztem ugyan, hogy előbb írok a magyar kivonulásról, a belga bevonulásról, az adminisztrációról, iskolakezdésről, de még friss az élmény, tehát álljon most itt, milyen is egy expat belga weekend.

Aki még nem tudja, lakóhelyünknek választottuk Brüsszel régió Woluwe-Saint-Lambert kerületét. Nehéz ez a belga fővárososdi itt, mert mi igazi belgák tudjuk, hogy a demokrácia annyira fontos, hogy a helyi kis közösségek önrendelkezési jogán nem tehet erőszakot a genya urbanizáció. Így hiába hiszi azt a 6 milliárd ember jelentős része, hogy ez Brüsszel, mi igenis WSL-ben lakunk, ez nem Brüsszel, illetve csak egy kicsit, de nem úgy, csak amúgy regionálisan. Persze átmegy alattunk a metró, meg hát az itt lakók közül aki akar az 20 perc alatt bent van az "igazi" brüsszeli íróasztala mellett, és ebben benne van az is, hogy vett kávét meg szendvicset, stírölte kicsit a parkban kocogó csajokat és mesélt egy vallon/flamand/szőkenős viccet a kollégáknak a liftben. 

Ha lesz egyszer valaki, aki elolvassa ezeket a bejegyzéseket és nem ismert még minket korábban, talán jó ha tisztában van a történetekben szereplő karakterek alapvető tulajdonságaival, erősségeivel és rigolyáival. Következzék hát a szereplők leányregényekben megszokott plasztikus bemutatása.

Az expedíciós csapat hadtáposa, a testi és lelki fejlődésünk lánglelkű felvigyázója, a családi béke olíva és szőlőmag olajjal felkent őrzője, minden élő és holt nyelv megtanulója, a művészettörténet és a muffin sütés koronázatlan királynője, gyermekeim anyja, az Asszony. Szigorúan összevont szemöldöke kék szemeket és félénk természetet takar. Aki ismeri, tudja, hogy nála nyulabb mókuslelkű bogárvirágot még nem hordott a hátán a föld. Hajnali kettőkor is könnyedén összedob egy római köményes - savanyúkáposztás - mangóhabos muffint egy vödör olivaolajos fagyival és zsájás májpástétommal körberakva, illetve képes az utcában megtalálni az egyetlen helyet ahol az autója el tud sülyedni a félig fagyott sárban, ahova aztán mosolyogva kiküld, hogy ássam ki. 

A csapat legveszélyesebb tagjai, akik a pszichológiai hadviselés eszközeivel bárkiből képesek kihozni a benne lakozó állatot. Ha kell erőszakot is alkalmaznak, főleg egymáson, illetve az őket körülvevő értéktárgyakon, épületeken, állatokon, embereken és magasztos eszméken. Akit nem sikerül azonnal az őrületbe kergetniük, azt elbűvölik, elaltatják az éberségét, majd leöntik valamilyen forró, ragacsos itallal, esetleg rálépnek a laptopjára, vagy kiharapják a lépét. Ők a fiaim, 3 és 7 év között szóródó életkorban.

A csapat brigadérosa, a nyilvánvaló stratégiai tévedések kiagyalója és makacs megvalósítója, akinek több köze van az informatikához mint amit az informatikusok csonkolásos kínzások nélkül önként bevallanának, az én vagyok. Kedvelem a verekedős sportokat, a belga és más söritalokat, egyik kedvenc időtöltésem az előbb felsorolt személyek csetlés-botlásait megmosolyogni (értsd: kiröhögni), már amikor épp nem az én laptopomat öntik le csokis céklalevessel. De a srácok profik, nem szoktak hibázni. 

Nos, ez a kicsiny, ámde veszélyes különítmény most mélyen behatolt a belgák féltve örzött világába és készen áll, hogy megszerezze a tudást, amitől belgává válik az egyszerű halandó.

Kedves Olvasó!

Ezt a blogot annak az apropóján kezdem el írni, hogy az élet és a fejvadászok elszólítottak Belgiumba egy közepesen hosszú időre. Szégyen, vagy sem, de a tervek szerint dolgozni (is) fogok ebben az országban. Emellett, hogy ne legyen unalmas az élet, velem tart szűkebb családom, asszony, gyerekek, laptopok, svájcibicska, sörnyitó, plüssállatok és szakácskönyvek - így tudósíthatok az Ő kalandjaikról, megpróbáltatásaikról is. Remélem, hogy egy idő után nem csak alanyai, hanem aktív szerzői is lesznek ennek a blognak (pl. ha az asszonyt megfenyegetem, hogy elveszem a turmixgépét, vagy letiltom a gasztroblogokat a routeren, talán hajlandó lesz írni pár sort. a srácok és plüss tigrisek meg előbb-utóbb megtanulnak írni, a sörnyitóban már nem bízom).

Bár még az elején vagyunk ennek a kalandnak, már most látszik, hogy sok érdekes, tanulságos, vagy csak röhejes élménnyel leszünk gazdagabbak. Illetve vagyunk.

Mi, Belgák.