A bevásárlós vonal kiegészítéseként, illetve önállóan is fontos momentum, hogy hol vásárol egy igazi belga ha bírja a gyűrődést és nem túl sznob. Szó volt a kis helyi piacokról, ami van Woluwe-ben is, ahol mi tengetjük sanyarú belga létünk sivár napjait, de lássuk be, ez itt egy kocapiac, csak a középkorú háziasszonyok hétvégi időtöltése arra az esetre, ha a gyerekek még túl kicsik ahhoz, hogy elhúzzanak egyedül máshova rombolni, otthon meg túl sok kárt okoznának, és apa sem akar szexet szombat délelőtt.
De az igazán, mélyen belga lelkűek, mint mink is, belehasalnak az élet sürejébe, mint malac a trágyalébe, és elmennek az Abattoir-ra. (A Gare du Midi piac is megér egy misét, illetve egy hutba-t de azt majd máskor járjuk körbe. Az Abattoir-tól is megsajdult a lúdtalpam.)
Ez már egy olyan piac. Olyan,igazi, ahova nem a rongyot rázni, hanem vásárolni, eladni, enni, inni, élni és gyomorrontást kapni jár az igazi belga. Persze az se baj, ha a fiaim a gagyi játékárusokat zaklatják a sírógörcsig az anyjuk helyett, de külön hasznos, hogy ez nemcsak játszótér, hanem tanulmányút is a gyereknek. Hiszen hol láthatna máshol szaladgáló tarisznyarákokat, ismeretlen és alig ismert afrikai gyümölcsöket, a domesztikált és harapós állatok belvilágát, sosem látott alkatrészeit, mindezt néhány hektárnyi területen belül?
Fontos tényező még az ár. Sosem értettem, hogyan képesek megélni emberek, családok 1000 Euro körüli fizetésekből. Vagy akár a duplájából. Akár egy nagy bevásárlóközpontban, akár egy kisebb helyi boltban vásárolunk, az élelmiszer - pláne csóró magyar szemmel - drága. Ha nem akarsz fröccsöntő gépen gyártott, mókusszarral tartósított szutykon élni a szeretteiddel, a kaja lesz az egyik legnagyobb kiadása egy gyerekes családnak, jelentősen magasabb aránnyal terheli a költségvetést, mint Magyarországon.
Kivéve, ha elmész a piacra. Mondjuk az Abattoir-ra. Eléggé meglepődtünk az első alkalommal, hogy a bolti árakhoz képest minimum 30%-al, de nem ritkán 50-70%-al olcsóbban kaphatóak meg a gyümölcsök, húsok, zöldségek, halak és herkentyűk, tejtermékek, frissen, jó minőségben. Zabálós kiskorúakat nagyszámban tenyésztő szülőknek bepárásodik a szeme és egy megkönnyebbült sóhajjal elengedik az odáig görcsös ujjakkal szorongatott bugyellárist, amikor látják, hogy egy 1 eurós gyümölcskupacot a legjobb szándék mellett is csak többszöri nekifutásra képesek elpusztítani az egyébként törpe feketelyukként üzemelő haspók családtagjaik.
És az alacsony árak mellett még fontos tényező, a kínálat bősége. Egy magyar piaccal szemben, ahol hiába van sok húsos pult, ám 90%-ban átfedő csirkemell és disznóhús halmokkal találkozhatunk mindenhol, itt az egyik húsos inkább kecskét árul, a másik lóhúst, a harmadik bárányt, abból is rámegy a kolbászra, van aki elkötelezett híve a marhahúsoknak, mások szintén, de náluk lehet szemre vagy 15 kilós marhahús darabokat egyben is kapni... Egy élvezet, hogy nem kell választanod a tenyészcsirke és az egyenkaraj nyomasztó tömegéből, hanem az árusok bőséges kínálata támogatja, sőt egyenesen bátorítja az egyéniségedet, egyediségedet.
Nem állítom, hogy nem ettem csirkehúst, mióta belgák lettünk, de nem emlékszem mikor utoljára. A fokhagymával, fehérborral és zsályával megsütött kecske oldalasra viszont határozottan emlékszem. Vasárnap volt ebédre, azóta próbálom megtudni, hogyan mondják belgául azt, hogy Dipankrin.
Aki meg nem komálja az úri huncutságokat, még mindig megveheti a csirkemellet itt is, és bár magyar bolt nincsen az Abattoir-on, van egy rakat román és talán lengyel bolt, ahol árulnak füstölt húsokat, szalonnákat, juhtúrót és kannásbort – meg hasonló, a keleteurópai ízeken szocializálódott néptömegek számára elengedhetetlen eledelt. Vicces momentuma az Abattoir-nak a román boltok sorába beékelődött kínai bácsi, aki a piac szavát fölismerve sült hagymával, kolbásszal, hurkával eteti a boltja előtt söröző vendégmunkásokat.
Persze el kell ismerni, a piac nem való mindenkinek. Van egy sajátos miliője az Abbatoir-nak is, sok hasonlósággal és nem kevés eltéréssel a magyarországi piacokon tapasztalhatóakhoz képest. Ott van például a zaj. A magyar piacon jóllakott szürkemarha módjára elbődülő árusok borízű „Itt a piros málna, olcsó a retek, jöjjön aranyom, magának olcsó a barack, ne fogdossa a gyerek a paradicsomot, mert összetörik…” kiáltásai csupán halk tavaszi szellőnek tűnhetnek a brüsszeli, jellemzően mindenféle mediterrán országok habitusát képviselő árusok által generált zajhoz képest.
Van ennek a zajnak néhány eleme, amit megérthetünk. Pl. az „ÖNÖRÓÖNÖRÓÖNÖRÓÖNÖRÓ” ha nem a berber oroszlán üvöltését utánzó csatakiáltás, akkor valami egy euróért kapható dologra vonatkozik. Találhatunk egy csekély értelmet a „REKLAMREKLAMREKLAMREKLAMREKLAM” mögött is, tételezzük föl hogy a hamarosan következő marketing üzenetet spojlerezi jótorkú barátunk. De akkor már gondjaim voltak, mikor értelmeznem kellett a „KAKI-KAKI EXTRA KAKI, KAKIKAKIKAKIKAKI” rikoltást a piac közepén. Rövid családi tanács után már ott tartottunk, hogy félrehívom az árust, adok neki egy pár papírzsepit és biztosítom róla, hogy mindnyájan osztozunk az örömében, mikor észrevettük, hogy szép egészséges KAKI-szilvákat, más néven datolyaszilvákat árul. Jó, ezt a rejtélyt is megoldottuk.
De mi a pék falapátja lehet az a „BIMBIRIBIMBIRIBIMBIRIBIMBIRI”? Ez egy olyan sötét és ősi titok, amit azóta sem sikerült megfejtenünk, és ezzel a szégyenünkkel azóta is rendszeresen szembesítenek a piac árusai, mikor hol nekünk, hol egymásnak kiabálják át a pultok fölött a harsány BIMBIRI-t. (aki megfejti nekem, annak isten bizony adok egy belga csokit, vagy sört, vagy az Asszony főz neki egy szekérderék kagylót – de tényleg)
És mikor az ember elpilledt a BIMBIRI-zéstől, tele van az orra erősebbnél erősebb szagokkal, sajog a lúdtalpa a tömegben totyogástól, görbe a háta a hátizsáktól amit az Asszony pukkadásig pakolt gyümölcsökkel, halakkal és húsokkal, akkor kell elmenni halat enni. A halas boltok mellett van ugyanis egy bizonyos kis kifőzde, illetve kisütöde, ahol hal levest, halas szendvicset, kagylót, meg ilyeneket lehet enni, és jófajta mentateával leöblíteni. Nálunk az abszolút favorit a kilóra (!) árult, vagy 10 fajta halból, polipból, rákból meg egyéb herkentyűből internacionális mutogatással összeválogatható sült és / vagy rántott keverék, amit egy nagy cseréptálon egyben hoznak ki a pincérek, és amit mi negyedóra alatt tüntetünk el a kifőzde alkalmazottainak döbbent, kicsit talán aggódó, de többnyire büszke pillantásaitól kísérve. Mi egy kiló húsz deka környéki csúcsteljesítménnyel vezetjük az ehavi toplistát, és kb minden második hétvégén várjuk a kihívókat J
Tele a has, tele a szütyő, hazafelé még beugrik egy a hosszútávú komfortfokozati besorolásunk megtartását szolgáló védőháló-gofri, aztán már csak cipelni kell, meg otthon kipakolni. Az utolsó piaclátogatás után így nézett ki a konyha ablakpárkánya, meg a gyümölcskosárkánk, gondolom ez magáért beszél.
